A “Mikulás- kérdés” előbb- utóbb minden szülő életében felmerül. Hogyan látják a gyermekek a Mikulás bácsit? Mikor mondjuk el a gyereknek, hogy nincs? Egyáltalán elmondjuk-e? Mit tegyünk, ha csalódottan hazajön a bölcsiből/oviból, hogy “Pistike azt mondta, nincs is Mikulás!”? És akkor, ha december ötödikén vagy hatodikán több Mikulással is találkozik? Pszichiáter szakértőnk írása következik.
Drága Mikulás bácsi, én idén nagyon jó voltam…
Mindig elérzékenyülök, mikor látom, hogy december 6. körül az ovisok azon kezdenek izgulni, kicsit még szorongani is, hogy „tényleg elég jók voltak-e”, „megkapják-e az ajándékot, amit Anyáék segítségével megüzentek a Mikulásnak, elküldték a levelet már az ősszel, hogy biztos odaérjen”.
Édes bogárkák!
Szerencsére a Mikulás tudja, hogy minden gyerek jó, egy rossz sincs közöttük.
Hisznek benne igazán?
Nem az a lényeg, bár én nagyon remélem, hogy minden kisóvodás elhiszi még! Ha egy bizonyos kor felett már nem is teljesen, a lényeg az, hogy meglegyen a szertartás, az ajándékozás, a meglepetés izgalma. Ezek egyfajta érzelmi biztonságot és stabilitást nyújtanak számára.
Részlet egy levélből:
“Tavaly a garázs felől jöttél, úgy láttam. Tudnál mondani valamilyen jelszót, amiből tudom, hogy te vagy az, majd ha hallok valami zajt? Mondd, hogy csikimaci és akkor tudni fogom, hogy te vagy az, mert nem akarom, hogy Apu legyen a Mikulás.”
Mikor akarják megtudni?
Soha! Ha rajtuk múlna. Ne avatkozzunk bele ebbe a folyamatba! Pláne a magunk kényelméért vagy az egyszerűség kedvéért, ne leplezzük le az igazságot idő előtt! A gyerek majd saját elképzeléseinek, korának megfelelőn maga fog tájékozódni, kérdezősködni. Rendszerint egymást világosítják fel az óvodában. Hallanak egymástól ezt-azt, de sokuk még ilyenkor is a saját kis dédelgetett fantáziájához szeretne ragaszkodni, és hinni, hogy igen, a Mikulás létezik. Ilyenkor szoktak bennünket kínos helyzetbe hozni és kérdezősködni. ( Kedves Télapó, bárcsak ez lehetne a legkínosabb pillanata a felnőttek életének…) Hát nyugodtan mondhatjuk ilyenkor, hogy lehet, hogy az óvodában Pistike az, aki rosszul tudja! Mesélhetünk nekik saját gyerekkori élményeinkről is, például amikor mi láttuk meg először, vagy hogyan jött hozzánk, kopogott-e az ablakon stb. Ez csak növeli az izgalmas kis örömüket.
Persze a gyerekek úgy 4-6 éves korban már nagyon jól kiszúrják, hogy a Mikulás a szomszéd bácsi, vagy Keresztapu hangján szól, és a kabátja alól is kivillan az ismerős edzőcipő… 🙂
Hát akkor hazudjunk?
Sokszor hallani a felnőttektől: „de hát ezek a mai gyerekek már olyan okosak”, „és hazudjunk ráadásul?” Ez nem hazugság! A gyerekek fantáziájában igenis ott él, létezik a Mikulás valahol messze a hegyekben, lehet rá számítani, van értelme levelet írni neki. Képzeletének szabadságát és a kis álomvilágot, amiben él, butaság lenne indokolatlanul lerombolni. A gyerekek ragaszkodnak a szép, de nem feltétlenül valós dolgokhoz, az érzelmi szimbólumokhoz, ide tartoznak más kitalált alakok és a mesehősök is. A Mikulásban való hit emellett nagyon fontos alapköve a gyerekek igazságról és jóságról való gondolkodásának. Ahogy a mesék jelentős részében is a jó győzedelmeskedik – a Mikulás is a “jó” gyerekeknek hoz ajándékot. Ráadásul egyéni kis meseországuk Télapóján túl ő a kultúránk, a hagyományunk része is. Mint ilyet, foggal-körömmel itt kell tartanunk ebben az így is ijesztő gyorsasággal változó világunkban, amivel már mi felnőttek sem tudunk sokszor mihez kezdeni.
Anya, ma már tíz Mikulást láttunk az utcán! Akkor nem csak egy van?
Ajjaj… ez fogós kérdés! Én azt mondanám: „olyan sok gyerek van a világon és olyan jó mindegyik, hogy egy Mikulás nem elég, ezért mindenkinek megvan a maga Miku-ja, aki a legközelebb lakik hozzá.”
Ne feledjük mi sem, a Mikulás igenis létezik! 🙂
Szép hétvégét és vidám karácsonyi készülődést kívánok!
Dr. Balázs Adrienn
*****************************
Ha szeretnél friss információkat megbízható forrásból, (= orvosoktól, tőlünk), akkor szeretettel várunk hírlevelünkkel, itt feliratkozhatsz:
Mami Gyógyít hírlevél feliratkozás
Kommentek