Vajon hogyan hatnak a veszteségek a gyermekeinkre? Mit élnek át a kis lelkükben? Mit tegyünk anyaként, hogy megkönnyítsük a szembenézésüket bármilyen veszteséggel, lelki, érzelmi sérülés NÉLKÜL? Most pszichiáter szakértőnk 10+1 pontba összeszedte nektek, vajon hogyan kommunikálj gyermekeddel erről, ha valami elvész a családotok lelki békéjéből. Vagy valaki. Például Apa. Mert lelépett.
———————————————————————————–
Múlt heti írásunkban Judit történetén keresztül kicsit beleszagolhattunk, milyen mély és hosszútávú hatásai lehetnek BÁRMINEK, ami az embert gyerekkorában éri. Pontosabban most arról van szó, mi történik, ha apa váratlanul eltűnik a családból. Judit esetén keresztül megértettük, hogy nem elsősorban az okozta az egész életét végigkísérő tudattalan hibás beállítódást, hogy az apukája elhagyta őket, hanem inkább az, hogy az anyukája egy meggondolatlan mondatot ismételgetve azt az üzenetet közvetítette felé, hogy ő Judit, „visszahozhatja az apukáját, ha jól viselkedik”.
AZ ELHÁRÍTÁSOK
Vekerdy Tamás- nagy szakmai tekintélyű gyermekpszichológusunk gyakran mondja „ a gyerekek olyan sok mindent kibírnak, néha többet mint mi”…. Ez önmagában nagyon igaz, véletlenül sem szállnék vele vitába. Ám némi kiegészítést hozzáfűzhetünk a teljesség kedvéért. A gyerekek pontosan megüzenik nekünk mennyit bírnak, csak figyelnünk kell. Íme egy egyszerű példa, hogy megértsük: apa elköltözött otthonról- ez egy kisgyerek számára annyira fájdalmas esemény, amit nem tud elfogadni, ezért inkább azt újságolja az oviban anyukája és mindenki megrökönyödésére, hogy apával minden este szkanderezni szoktak. Ez ugye hazugságnak tűnik önmagában. De nem az, ellenben arra szolgál a gyerek számára, hogy tagadja a rosszat= ami nincs, ami nem történt meg, azt nem kell elfogadni, nem okoz fájdalmat. Egyben kivetíti a vágyait is= „de jó is lenne apával szkaderezni minden este”… Ez odáig mehet, hogy a gyerek tényleg valóságnak élheti meg a saját kis füllentését, mintegy maga is elhiszi. Főleg kisebb gyerekeknél fordul elő ilyen, de felnőtteknél sem ritka. Egyszeriben nem lehet azt mondani egy ilyen kisgyereknek, hogy a valóság más, mert azzal kirúgnánk a lába alól a talajt. Pont azért „találta ki”, hogy valahogy túlélje a helyzetet. Ilyenkor fel kell építeni először egy érzelmi védőhálót, mielőtt a valósággal szembesítenénk. De inkább azt tanácsolom, jobb ráhagyni ezeket egy bizonyos határon belül, sokszor maga hagyja abba, amikor már túl van rajta.
Egyébként a gyerekek rugalmasabbak, sokkal könnyebben beindítják az ilyen-olyan megküzdési reakcióikat mint a felnőttek. Emellett ott van a hatalmas gyermeki fantázia, amit szintén könnyebben segítségül hívnak saját maguk megvígasztalására.
Ezek nélkül azonban a gyerek fájdalmas dolgokkal szembesülve óhatatlanul TRAUMATIZÁLÓDIK= szimbólikusan BELEHAL abba, ami történik vele. Ezek a traumák olyan mély nyomot hagyhatnak, hogy megkérdőjelezhetetlenül életük végéig elkisérik, akár tudnak róla/emlékeznek rá, akár nem. Egyébként a felejtés is egy ilyen elhárítás.
Az egyik szülő elvesztése- történetesen most az apákról beszélünk- önmagában is óriási trauma a gyerekeknek. Tehát nagyon nem mindegy, hogyan kezeljük. Rengeteg variáció van ugye annak függvényében, hogy az apa hajlandó-e a további kommunikációra, történik-e láthatás, vagy teljesen kilép és köddé válik a gyerek számára.
A teljesség igénye nélkül a főbb szempontokat próbáljuk most áttekinteni.
Image courtesy of Worakit Sirijinda / FreeDigitalPhotos.net
1. ŐSZINTESÉG
Ne felejtsük el, amit nem győzünk hagsúlyozni: a gyerekek NEM kicsi és buta felnőttek!! Olyan érzékeny kis antennáik vannak, hogy a legapróbb dolgokat is kiszagolják. Eszünkbe ne jusson hazudni nekik vagy kétségek közt hagyni őket! Gondoljunk bele: meghazudtoljuk a saját őszinte kis megérzéseiket, ezzel rettentően összezavarva őket, ami egy gyereknek borzasztó szenvedést okoz. Érzi, hogy feszültség van, de mégse igazolja ezt vissza senki. Ha apa elköltözik/már elment, akkor üljünk le vele, mondjuk el, hogy igen, ez történt: apa megszeretett valaki mást, de továbbra is fontosak vagyunk neki, meglátogat majd minket stb.
Egyébként az őszinteség, általában az emberi kapcsolatokban, pláne a szülő-gyerek kapcsolatban egyszerűen nélkülözhetetlen! Bármilyen téren. Minden emberben működik egy természetes velünk született intuíció, amely felnőtt korra kiben gyengébben, kiben erősebben van jelen. A gyerekek még ösztönösen intenzíven használják ezt a képességüket. Emellett mindent észrevesznek, rendkívül érzékenyek a legapróbb rezdülésekre is, ami körülöttük folyik. Legfejjebb nem értik. Nagyon- nagyon fontos ezt szülőként kőbe vésnünk! Véleményem szerint ha önmagában az őszinteség működne a szülő-gyerek kapcsolatban, akkor mindent könnyebben lehetne orvosolni.
2. KRITIKUS ÉLETSZAKASZOK
Nem mindegy, hogy milyen életkorban történik ez a veszteség. Vannak kritikus életszakaszok, amikor talán nagyobb a kár. Ilyen a 4-6 éves kor, főként az ellenkező nemű gyerek számára. Ezt ödipális kornak is hívjuk, amikor a gyerekek az ellenkező nemű szülőhöz kezdenek el vonzódni, ki jobban, ki kevésbé. A kislányok számára ez nagyobb törést okozhat talán, ilyenkor ugyanis az apához húznak és amúgy sem szerencsés, ha ezt nem viszonozza egy apa a későbbi férfikép megszilárdulása szempontjából. Aztán ilyen még a kamaszkor, amikor a gyerekek amúgy is általános válságba kerülnek és kicsúszik a lábuk alól a talaj, önállósodnának, de rettenetesen félnek. Ilyenkor rengeteg példaképük van, amik között ideális esetben a szülők az élenjárók, még akkor is ha szörnyű kritika kavarog a gyerek fejében. Ha az apa ilyenkor él vissza ezzel a megszavazott bizalommal, vagy erősíti a negatív kritikát, az még nagyobb zűrzavart okoz a fejlődő kis világnézetükben.
Mindig, de ezekben az érzékeny szakaszokban fontos, hogy anyaként megpróbáljuk megvédeni ezt az apafigurát. Mégha oly nehezünkre esik is, a lehető legjobb színben kell feltüntetni a gyerek előtt. Ha ilyen-olyan okból ez mégsem sikerülne, akkor talán akad a családban még férfi, aki helyette mintaképül szolgálhat majd a jövőben- esetleg egy új apuka.
Image courtesy of Ambro / FreeDigitalPhotos.net
3. ELŐJELEK
Ugye egy házasság, kapcsolat az esetek nagy részében nem egyik napról a másikra bomlik fel. Vannak előjelei, feszültségek stb. Bár az ellenkezőjére is sok példa van. Ha mégis meglepetés, akkor az főként az elhagyott fél elhárítása miatt történik, ugyanis nem akarja észrevenni, tudomásul venni a fokozatosan torlódó párkapcsolati nehézségeket. Néha nagyon hosszú idő, évek telnek el, mire az apa kilépésre szánja el magát. Ezt azonban rengeteg félelem, veszekedés, feszültség előzi meg. Hogyne érezné a gyerek, ha áll a kés a levegőben! De rémülten néz. Nem mondanak neki semmit… Anya minden nap ideges, néha mérgesen a gyerekre mordul- pedig nem ő érdemli. Nem érti mi folyik. Nem tudja mit érez, csak valami rosszat, feszültséget. Ő csinál valamit rosszul? Sokszor a kisebb gyerekek ilyenkor agresszivitással, rosszalkodással reagálnak. Sokkal szerencsésebb mondani nekik: nem, nem rád haragszunk, csak sok közös vitánk, gondunk van, de nem miattad. És visszaigazolni az ő érzéseiket: igen, anya- apa feszült, ideges, de majd megoldjuk. Csak ne hagyjuk ezzel a kétséggel egyedül a gyereket! És főleg ne sokáig! Az ilyenkor megfigyelhető kisgyerekkori magatartászavarok sokszor azzal magyarázhatók, hogy a gyerek egyszerűen nem bírja már a folyamatos feszültséget.
4. KI A HIBÁS?
Sokszor látjuk, hogy a gyerekek magukra veszik a felelősség súlyát, bármi történik is a családban. Előfordulhat, hogy magukat hibáztatják. Ez legjellemzőbben kamaszkorban látszik. Nagyon fontos ennek az ellenkezőjéről meggyőzni őket, akár nyíltan kimondani, hogy nem nincs közük hozzá.
5. ÉRZELMEK
Az őszinteség, hitelesség itt is kulcsfonotsságú. Ha apa elhagyott minket, akkor elképzelhetjük hogy egy a gyerek is gyászol, elvégre ez neki is egy hatalmas veszteség. Legfejjebb nem látszik rajta annyira, vagy a játékba fojtja, vagy valahogy elhárítja. Az anya nyugodtan mutathatja a saját szomorúságát, sírhat is a gyerek előtt, mondja el, hogy igen, ő is nagyon szomorú. A gyerek saját érzése nem változik meg attól, ha erőltetetten mosolygó arcokat lát maga körül. Esetleg több játékot, több csokit. Az csak összezavarja, feszültté teszi. Ha bánat ér bennünket, lehetünk szomorúak. Ha az anya kimutatja, az egyrészt visszaigazolás a gyereknek, „jogos az ő szomorúsága is”, másrészt érzi, hogy nincs egyedül a bánatával „anya is vele van, együtt szomorúak”.
6. A DÜH
Bármilyen ügyesen intézzük is a dolgokat, azt azért ne várjuk, hogy a gyerek ujjongva tapsol. Nagyon is természetes, ha dühös. Akár mindkét szülőre is, de sokszor még az is előfordul, hogy az anyára, amiért „engedte apát elmenni”. Hagyjuk kicsit, ne sértődjünk meg, ne vitatkozzunk, csak mondogassuk, hogy nem mi egyiken sem vagyunk hibásak, amiért apa elment, és szeretjük őt. Majd magától elmúlik. De ne felejtsük el: a gyerek dühe különsen olyan, aminek utat kell adni, nem egészséges, ha visszafojtják. A felnőtteknél sem teljesen… Egy a lényeg: érezze, hogy nincs magára hagyva.
7. GYÁSZ
Ez egy veszteség, ami gyászt igényel. Nem, nem kell erőltetni magunkat, hogy mást érezzünk. Érezzük azt, ami ilyenkor bennünk van. Ez a gyász. Van egy időbeli lefutása és csak akkor múlik el egészségesen, ha megéljük és nem elhessegetjük.
Persze van egy határ. Mint minden veszteség esetén, ilyenkor se baj, ha szimbolikusan kéznél van egy kis csoki, azaz a nagy bajban pozitív élményekre is szükség van, hogy erősebbek legyünk. Nem baj, ha az anya ilyenkor több időt tölt a gyerekkel, több olyan közös programot csinálnak. Ha másért nem, akkor azért, hogy mindketten érezzék, nincsenek egyedül.
Előfordulhat az is, hogy az anya tényleg padlóra kerül– ez is érthető, pláne ha tényleg váratlanul, felkészületlenül érte őt a szakítás. Ilyenkor szerencsés, ha a családtagok besegítenek kicsit, menedzselik a gyerekeket, biztosítják a mindennapi élet feltételeit. Nem jó, ha a nagyobbacska gyerek úgy érzi, akár egy pillanatra is, hogy neki kell gondoskodni az anyjáról. Ez vonatkozik a felvidításra is! Mégcsak ne is mondjunk ilyet a gyereknek véletlenül se: játsszál szépen, legyél jó stb, akkor anya nem lesz olyan szomorú. A gyereknek nem feladata felvidítani anyát! Nagyon könnyen bennük maradhat ez a rutin egy tudattalan érzés formájában, és ez a fordított helyzet óriási teher egy gyerek vállán. Sajnos a hétköznapi életben számtalan példát látunk, amikor a gyerek gondoskodik a depressziós vagy bármilyen betegségben szenvedő szülőjéről (pl. alkoholizmus).
De: a segítőkész rokonok, nagyszülők pedig még véletlenül se vigyék el a gyerekeket néhány napra-hétre az anyától! Elég a kicsiknek egy veszteség is, az anya az egyetlen támaszuk, jó ha a közelben van.
8. A GYEREK KÉRDEZ ÉS KÉRDEZ…
Igen. Mikor jön haza apa? Hova ment? Nem szeret már minket? Hazajön valaha? Mikor szkanderezünk majd? És 1000 egyéb. Az a jó ha kérdez. Ez azt jelenti, az anyjára még számít és vigasztalást vár. Ez jó, nincs bezárkózva, egyedül. Úgy érezzük, nehéz válaszolni? Ha őszinték vagyunk, akkor talán nem is annyira… Akár ezerszer is elismételhetjük: nem tudjuk mi sem. Az egyéb válaszokra pedig a számára legkedvezőbb lehetőséget kell választani, még akkor is, ha kizárólag a „rohadék, felelőtlen, szemétláda” jelzők cikáznak a fejünkben. Miért ment el? A legfontosabb kérdés… mert megszeretett valaki mást, de minket is szeret még, csak már nem velünk akar lakni. Eszünkbe se jusson azt mondani: mert mi nem vagyunk olyan érdekesek, okosak, szépek stb. Emlékezzünk Judit történetére!
9. APAKÉP
Felmerül bennünk a kérdés, milyen lesz a gyerek apaképe így, vagy lesz-e neki? Lesz! Az apja az apja marad, akár tartja a kapcsolatot a gyerekkel, akár nem. Egy a fontos mégegyszer: ne pocskondiázzuk a gyerek előtt! Persze a legideálisabb az, ha az apa maga magyarázza el a helyzetet, és ad választ a kérdésekre. Ha tényleg köddé vált, akkor pedig próbáljunk egy elfogadható emléket a gyerek számára „lefotózni”. Egyszerűen szüksége van egy normális alakra a képzeletében, aki szereti őket. Egyébként szó szerint is jó, ha a gyerek magánál tart egy fotót az apáról. Legjobb, ha az apa maga adja „hogy akkor is lássalak, ha nem vagyok itt”.
Image courtesy of stockimages / FreeDigitalPhotos.net
10. HA APA MÉGSEM VÁLIK KÖDDÉ
Könnyen lehet, hogy a kezdeti meggondolatlanság után apa maga szeretné kézbe venni a helyzet intézését. Sokszor a férfiak azért választják a „köddé válást”, mert annyira nem tudnak a helyzettel megbirkózni ők maguk sem, hogy inkább a teljes hasítást választják: ami nincs, amiatt nem kell szenvedni. Ez gyakorta elmúlik egy idő után, és szeretnének közeledni. Ez esetben ugyanazok érvényesek, mint mindig: őszinteség. Az apák se álltassák a gyereket, ne találjanak ki fura kifogásokat, magyarázatokat. Csak ami van! És mindenekelőtt biztosítsák, mondják ki sokszor: ő az apjuk marad, láthatják, számíthatnak rá.
+1. GYÓGYÍTÓ MESÉK
A mese kisebb gyerekeknél hatásos lehet bármilyen veszteség feldolgozásában, ugyanis számukra a racionális magyarázatok még nem közvetítenek sok érzelmi üzenetet önmagukban. Úgynevezett reparatív mesékkel lehet ezt a törést enyhíteni, akár magunk is kitalálhatunk ilyet: pl. szóljanak arról, hogy a mesebeli kisfiú apukája messzire utazott, ritkán látják már, de akkor is minden este puszit küld nekik láthatatlan csatornákon, csillagokkal, tündérekkel, és sokat gondol rá. De a kisfiú nincs egyedül mert ott van neki az aranyos, csinos anyukája, akivel ketten minden bajt meg tudnak oldani….ilyesmik. Ez megnyugtatja őket.
Számtalan lehetőség van, és minden helyzet egyedi.
Végszóként újra: a legfontosabb az őszinteség, és mindig annyit mondjunk a gyereknek, amennyit az érettségének megfelelően értelmezni tud.
Üdvözlettel: Dr. Balázs Adrienn
forrás: Vekerdy Tamás előadásai
———————————————————————-
Tetszett az írás? Lájkold a Facebook- oldalunkat: Mami Gyógyít oldal, ahol mindig aktuális hírekkel, érdekességekkel várunk a gyermekek világából.
————————————————————————
Refluxos a kisbabád? Érdekel a legújabb megoldás, amellyel a gyógyszeres kezelés akár 3/4-e megszüntethető?
Kattints a képre a megoldáshoz!
Kommentek